2017. július 9., vasárnap

Egy vidám gimis történet 1/?

Egy vidám gimis történet 1/?
# there's a million fics i haven't done # just you wait # (in vain)
# fandomdebüt lvl. hamilton # ez egy vidám gimis au # lásd a címet # minden páros igazából
# hamilton évet ugrik, a barátságai pedig a 21 jump streetbe illően sínylődnek # a prom téma kiválasztása egy vidám battle royale-menet keretében történik
# konzulens:  D.L.L.
 
1.
Countrybál – mondja Jefferson.
New York, New York – mondja Hamilton.
Countrybál – mondja Jefferson.
Nem York, New York – válaszolja Hamilton.
Countrybál – sziszegi Jefferson.
Istenem, annyira meg akarlak gyilkolni – mondja Hamilton.
Felmondok – mondja Washington, aznap vagy huszadszorra.
***
Ez annak az évnek a tavaszán történt, amikor Alexander Hamilton osztályt ugrott.
***
Nagyon sok dolog történt még abban az évben.
***
Attól még lehetünk barátok – mondja Hamilton minden meggyőződés nélkül.
Szituáció: poszt-évkezdőbuli.
Na jó, nem is annyira buli, mert az igazán szétesős, Herculese Mulligan-védjegybuli egy hete volt. Nem, ez inkább az a fajta baráti összejövetel, ahol kollektív egzisztenciális válságba dönti őket a tanévkezdés.
Kint vannak a tűzlejárón, ő és Laurens, a térdük egymásnak szorul, az ég teteje mélykék és az ég alja lágy narancssárga, a korlát az éjszakától hűvös, Hamilton nyakán gyengéd libabőr és Laurens haja fanyar fűszagú.
Gondolod? – kérdezi.
Szendvicset csináltak abból, ami Mulligan kegyetlenül kibelezett hűtőjében megmaradt: uborka, olíva, mustár, egy fél sonka és pár megbarnult salátalevél két előre szeletelt kenyérdarab között. Laurens elgondolkodva csámcsog rajta.
Persze – válaszolja Hamilton mindenféle meggyőződés nélkül.
Aztán:
Majd ebédkor találkozunk. És hétvégenként összejárunk. Ennél nagyobb áldozatokat is meghoztam már a barátságaim érdekében. Például Lafayette-tel is barátkozom, pedig ő francia. Francia! Azok majdnem rosszabbak, mint a kanadaiak.
Laurens arca megrándul, ahogy próbálja visszatartani a vigyorgást. Rózsaszín kapucnis pulcsi van rajta Kalifornia felirattal és halszálkamintás bokszer. A haja szanaszét az arcába hullik, ahogy ráhajol a szendvicsre.
Hamilton nagyot nyel; a szája fű- és sör- feketekávéízű. Laurens térdére simítja a kezét.
Tudod, hogy ez nagyon fontos nekem.
Laurens bólint – lenyeli a falatot, amit éppen rágott.
Tudom – mondja halkan.
Hamilton feljebb csúsztatja a kezét – Laurens összerezzen, és a kezük a combján találkozik, görcsösen összefűzött ujjak és Laurens válla feszült és Hamilton összevonja a szemöldökét és diszkréten elmosolyodik.
Nem hagyhatod örökké, hogy Mamá és Papá diktálja az életedet.
Laurens megrázza a fejét, hagyjuk a francba, a tincsei erre-arra szálldosnak, mire kiszabadítja a kezét (mellette a szendvics morzsányi maradványai spenótzöld szalvétában), legörgeti a csuklójáról a hajgumit, és kontyba fogja a haját.
Az a lényeg, hogy barátok vagyunk – mondja végül Hamilton savanyú megkönnyebbülésére. – Ugye?
***
Hamilton szerint fergeteges ötlet volt beállni a kicsapott szekrényajtó mögé, amíg Rezidens Világ Strébere Aaron Burr a könyvei után turkált a szünetben. Azzal mondjuk nem számolt, hogy Aaron Burr hanyatt esik ijedtében, mihelyt behajtja a nevezett szekrényajtót.
Ha megkérhetlek, ilyet többet ne – mondja Burr fájó könyökét dörzsölgetve, miután Hamilton felsegítette.
Szituáció: első tanítási nap.
Van egy ajánlatom – mondja Hamilton.
Te ki is vagy amúgy?
Hamilton összeszorítja a száját, aztán próbál úgy tenni, mint aki nem sértődött meg.
Alexander Hamilton – mondja. – Te pedig tavaly egy év alatt megcsináltál három évet.
Rezidens Világ Stérebere Aaron Burr – jól szituált, sima arcú fekete srác levegőtlenül nyírt hajjal és az ingnyaka élesebb, mint a kezében tartott trigonometriakönyv lapszélei, és a kezében tartott trigonometriakönyv lapszélei már majdnem olyan élesek, mint az ingnyaka – elegánsan felvonja a fél szemöldökét.
Mit szeretnél?
Hamilton megköszörüli a torkát.
Van egy visszautasíthatatlan ajánlatom. Te. Én. Tanulókör.
Burr puha zavarodottsággal hunyorog.
Én kérek elnézést?
Tudod – Hamilton nekidől a szekrénynek, hogy nagyon lazának látsszon –, tavaly elsős voltam. Most harmadikos vagyok. Jövőre egyetemre akarok menni. Te pedig legendás stréber vagy, szóval. Te. Én. Ta-nu-ló-kör.
Burr olyan elkeseredetten mered a trigonometriakönyvére, mintha az kimenekíthetné a helyzetből. És felteszi a retorikai kérdést:
Mennyire fogom én ezt megbánni?
***
Hamilton heveny felsőbbrendűségérzettel foglal helyet az angolóra előtti szünetben.
Az egyik ablak melletti asztalt választja – jobbról az első oszlop és a legutolsó sor; a második legjobb hely a tanári asztal után; az a hely, ahonnan erőlködés nélkül belátja az egész termet.
Ma még nem találkozott se Laurensszel, se Mulligannel, de még Lafayette zavaros francia hadarásának is csak foszlányait hallotta a folyosó végéről. A szünetet ismerkedéssel akarja elütni, de a szomszédos padnál ülő srác meg sem mozdul, mikor köszöntésre nyújtja a kezét.
Figyelj – mondja lassan a szomszédos padnál ülő srác, egy nagydarab, fekete fiú, aki valamiért Mulliganre emlékezteti. A tekintete egy negyven késszúrásos gyilkosság középiskolai megfelelője. – Ott a haverom ül.
Hát – Hamilton feszesen mosolyog, ahogy visszahúzza a kezét – most már nem.
Ugyanabban a pillanatban egy közepesen tömött iskolatáska vetődik a padra, neonzöld hátizsák öt különbözőfajta I ♥ Virginia kitűzővel és két Ce'st La F'ckin Vie felvarróval, és a padlóra söpri Hamilton dobozos kávéját és a könyvei felét.
Hé, Madsy, megmondanád, ki a pöcsöm ez?
Hamilton egy pillanatig tátogva, gyorsuló pulzussal mered a lába mellett terjedő kávétócsára, a pad legszélén egyensúlyozó angolkönyvre. Aztán nagy levegőt vesz, és az ízléstelen táskát a nagydarab, fekete srác – Madsy – asztalára vágja.
És te mégis ki a pöcsöm vagy? – kérdezi nyugodtan.
Az ízléstelen táska tulajdonosa – jóképű, barnabőrű srác teljes Instagram-szerelésben: túlméretes fehér póló, felhajtott szárú, iratmegsemmisítőn áteresztett farmer, világító zöld Adidas cipő és aranyóra háromhavi átlag lakbér értékében – frusztráltan hunyorog.
Én kérdeztem először.
Hamilton lassan, reményei szerint fenyegetően feláll, és rátámaszkodik a padra. A kiömlött kávé megnyalja a lábát a cipője szövetén keresztül.
Én kérdeztem másodszor.
A srác kinyitja a száját, mint aki mondana valamit, de a hangja kicsorbul a torkában. Összeráncolja a szemöldökét, és becsukja a száját.
Madsy unottan felsóhajt, és előredől a padon.
Thomas Jefferson. A diáktanács alelnöke, iskolarádió-felelős, George Washington haverja és a legnépszerűbb srác az egész tizenegyedikben.
A srác elismerően int Madsy felé – az arca kisimult és a félmosolya borotvapenge-éles.
Köszönöm, Madison. Most pedig – a tekintetét el sem szakítja Hamiltonétól – elhúznál végre a helyemről?
***
Hamilton az ebédszünetben találkozik Lafayette-tel és Mulligannel és Laurenszel.
Ma – kezdi, és a tálcáját lecsapja a törzsasztalukra – szereztem egy majdnem-szövetségest és két, hangsúlyozom, kettő ellenséget.
Reszketve beszívja, nem, lenyeli a levegőt. Képtelen visszatartani a vigyorát.
És még csak délelőtt van!
Lehuppan a székbe Lafayette és Mulligan elé, Laurens mellé, és üdvözülve hátrahajtja a fejét, mintha az arcára nem a kihipózott napfény, hanem legalábbis glóriák villogó aranya hullana.
Még sosem éreztem ennyire élőnek magam!
Laurens kissé rágörnyed a tálcájára. Lafayette és Mulligan kinyitják a szájukat, mint akik mondani akarnak valamit, de Hamilton felemeli a kezét – még nem végzett.
És a legjobb rész – simlisen előrekönyököl – a majdnem-szövetségesem nem más, mint Világ Strébere Aaron Burr. És kivel van jóban Világ Strébere Aaron Burr? – Hatásszünet. – George Washingtonnal! Akinek be fog mutatni.
Megköszörüli a torkát.
Még nem tud róla, de be fog mutatni George Washingtonnak.
A tekintete önkéntelenül Geroge Washington törzsasztalára villan – George Washington, az iskola, nem, kit hülyítek, egész Harlem legnépszerűbb diákja, diáktanács-elnök, futballsztár, háromszoros bálkirály, nagyreményű sport- és politikaösztöndíj-várományos. Mellesleg magas, jóképű és karizmatikus, vagyis az a fajta a srác, aki igazából nem is srác, mert titokban egy android.
Őt pedig be fogják neki mutatni, ez egészen biztos.
És tudjátok, ki van még jóban George Washingtonnal?
Laurens lassan megtörli a száját az egyrétegű szalvétával. Hamilton úgy érzi, mondania kellene neki valami biztatót, de túlságosan belelendült a monológjába.
Angelica és Eliza Schuyler, hát ők.
És Peggy – mondja Lafayette, mielőtt Hamilton karon vágná a szalvétájával.
Mindegy – mondja. – És mije van Angelica Schuylernek? Pénze. Társadalmi státusza. Esze. E-sze!
Dudái – mondja Mulligan, mielőtt Hamilton karon vágná a szalvétájával.
És iszonyú szexis is. Mi kellhet még?
Még nagyobb dudák?
Leurens beleprüszköl az energiaitalába.
Ez szónoki kérdés volt, Herculese. – És Hamilton vitriolosan vigyorog.
Ne káromkodj, A-le-xan-der, hogy szopnád ki a faszom.
Hamilton sóhajtva hátradől – a tekintete visszakalandozik a George Washington-törzsasztalhoz: középen maga George Atyaúristen Washington; körzővel mért arc, fehérneműmodell-test, és a felröppenő beszédfoszlányai, a hangja… ez az a hang, ami a nyolcvanas években filmelőzeteseket narrált volna. A srác mégis a megtestesült alázat; a tartása lezseren méltóságteljes, ahogy előrekönyököl; a rögbidzseki csak utóiratként a vállára vetve és beszélgetés közben mindenkinek egyenként a szemébe néz.
Az egyik oldalán a három Schuyler nővér, a helyi újgazdagok örökbefogadott gyerekei: Angelica; szorosan hátrafogott frizura, milliódolláros mosoly, combra gyűrődött szoknya, a tekintete élesen éber, az a fajta, ami szinte túlságosan jelen van, ami megbontja az arca szimmetriáját, ami megbontja a valóság szimmetriáját. Mellette Eliza, puha mosoly, puha haj, puha mellek a felsője kivágása fölött, az arcát melegen fénylő, örökös belső kedvesség egyengeti el. És legszélen, Peggy.
Washington másik oldalán pedig… itt kezdődnek a problémák. Nem érvágós, elviselhetetlen problémák, hanem azok a problémák, amik például az elektromosság felfedezéséhez vezettek, de mindenképp problémák, azt be kell ismerni. Mert Washington másik oldalán ott van az a nagypofájú Tommy Hogyishívják, az aranyórája kiszúrja a szemet; a sapkáját oldalra csapta, ahogy csak az igazi bunkók tudják, hiénanevetése közszemérem-sértés. Mellette Madsy… elnézést, Madison, mint Mordor hegylánca.
A társaság perifériáján, akire még Washington is csak tessék-lássék figyel oda, Világ Stérebere Aaron Burr.
Problémák, problémák, igen.
Hamilton mellkasát mégis belülről töri fel az öröm, az a megátalkodott bébiélien. Felnevet, kacc!, mármint Hamilton, nem a bébiélien, és az asztalra csap, hogy valahogy levezesse az energiáit. Micsoda év lesz! Micsoda év!
Hé – Mulligan lustán összevonja a szemöldökét – te kokót toltál a mosdóban, és nekünk nem szóltál?
Hamilton vigyora mindjárt szétrepeszti az arcát.
Anyádat toltam a mosdóban, Herc, kösz a kérdést.
Lafayette felvisít, Laurens pedig a csempére veri az energiaitalát meglepetésében. Ő is visít. Mulligan ráharap a vigyorára.
A kilögybölt energiaital ujjait nyújtóztatja az ebédlő linóleumán. Lafayette udvariasan Laurens felé nyújtja a maga leheletvékony szalvétáját.
Hamilton elgondolkodva beszívja az alsó ajkát. A saját szalvétáját már ideges galacsinná gyűrte a tárcája sarkában. Előrekönyököl, és egymás után Lafayette-tel és Mulligannel is felveszi a szemkontaktust.
Mit tudtok arról a lófejű Tommy Hogyishívjákról?
Lafayette és Mulligan tehetetlenül összenéznek, mintha nem lennének biztosak benne, hogy válaszolhatnak-e. Lafayette bizonytalanul kinyitja a száját.
Úgy értem! – Hamilton széttárja a karját; Laurens reflexszerűen oldalra húzódik. – Még sosem láttam. Még sosem hallottam róla. Mint valami zavaros kormány-összeesküvés része. Lófaszfejű Tommy Hogyishívják, a foszfát, amit a csapvízbe…
Cserediák – mondja Lafayette.
Hamilton egész testében megfeszül. Lafayette megköszörüli a torkát. Folytatja:
A, hogy is mondják – feszülten Mulliganre pillant, aki unottan lebiggyeszti a száját – cseretársam! Cseretársam, igen. Tavaly az otthoni sulimba járt. Azért nem találkoztál vele. Mert Franciaországban volt.
Hamilton keze ökölbe szorul az asztal alatt. Egy pillanatra Laurens forró ujjbegyeit érzi a fehérre feszült bütykein.
Lófaszfejű Tommy Hogyishívják – motyogja Mulligan. Szélesen vigyorog.
Laurens cinkosmódra hunyorog.
Van egy olyan érzésem, hogy nem szeretjük Lófaszfejű Tommy Hogyishívjákot.
Hamilton hiú megkönnyebbüléssel kifújja a levegőt. A szünet kezdete óta először van olyan érzése, hogy Laurens részt vesz a beszélgetésben, és nem csak a perifériáján toporog.
Az enyhe kifejezés. Faszfejkém kiöntötte a kávémat.
És itt van a keze megint, Laurens vékony, göcsörtös és meleg keze. Laurens ujjai, ezúttal lágyan elterülve a saját kiengedő ujjain. Hamilton megfordítja a kezét az asztal alatt, és játékosan Laurens tenyerébe csíp. Amaz elhúzza a kezét.
Jefferson, egyébként – mondja Lafayette.
Hamilton szúrós pillantást vet felé. Még őt véded?, üzeni ez a pillantás.
Nem mintha nem élvezném a társaságod, de ha Tommy Hogyishívják hazajött, te miért vagy még mindig itt?
Lafayette gondosan lesimítja a pólója ráncait. Három bajszos croissant rózsaszín mezőben: a pólódizájn, amelyet épületes húzásnak tűnt megvenni egy kusza füves éjszakán; a pólódizájn, amire még maga Hamilton beszélte rá. Egyike kevés rémes ötletének.
Miért ne? – mondja Lafayette.
Mulligan kajánul vigyorog.
Hamilton elhúzza a száját: nem erőlteti a témát. A csengő felrecseg, a padlón széklábak csikorognak. Laurens a tálcájára pöcköli a szalvéták sárgán összetapadt gumóját.
Milyen órátok lesz? – kérdezi a szokásos, délutáni robot előtti beletörődéssel.
Lafayette, fizika; Mulligan, angol vagy trigó vagy talán kémia, Hamilton már nem figyel oda; utoljára felméri a Washington-klikk asztalát. George Washington maga, ahogy feltápászkodik: csak Madison magasabb nála, Madisont pedig biztos a Cloverfield-szörnnyel etették kiskorában; ráadásul Washington tartása egyenes; olyan fejedelmi, ami bárkinél nagyobbnak láttatja az ebédlőben.
Ott van Eliza, ahogy puha-puha-puha mosollyal Peggybe karol; Peggy elrántja a karját, aztán vitriolos mosollyal mégis hagyja, hogy Eliza a könyökére tegye a kezét. Világ Strébere… szóval, Burr sikamlós mosollyal mond valamit Angelicának, aki gennyes undorral mered rá. Jefferson felvihog, aranyórája bántón felfénylik. Int Madisonnak, és a fülébe súg valamit. Madison ferdén mosolyog.
Jefferson tesz róla, hogy rögtön Washington vállánál legyen, miközben kivonulnak az ebédlőből. Fölényesen Hamiltonra fintorog.
Hamilton felmutatja neki a középső ujját.

8 megjegyzés:

  1. Büszke konzulens vagyok ;w;
    Mondjuk kicsit sajnálom, hogy mindent leírtam előre mert most nem tudok mit írni :'D *lelkesen csápol és várja a folytatást*
    Ui.: imádom a bal alsó képet. sose szabadulnak onnan. ebédlő!AU ftw

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. idétlen időkig, csak idétlen EBÉDLŐKig,,,,,, hAHa

      imádlak amúgy

      Törlés
  2. amúgy még a fandomban sem vagyok benne, de na, T Ö B B E T <333

    VálaszTörlés
  3. vow már meg sem lepődöm, hogy képes vagyok atomjaimra porladni, majd számtalanszor újjászületni az írásaid közreműködésével (ki kívántam maradni a musicalek szubtilis világából, dEHH)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. na látod az ilyen megjegyzések éltetnek <3

      és nyomás be a musicalfandomba

      Törlés
  4. *haldokló nyöszörgéssel mutogat a sorok felé*
    Hát mit művelsz?! Van neked istened?! Azonnal mondd el, hogy csinálod. >.> Annyira csodálatosan menzaszagú és hiteles, hogy bekezdésenként meghaltam rajta. Lófaszfejű Tommy, istenkém x""DD imádommm. Úgy, ahogy van. (Btw, rajta vagyok a musicalen, pedig szent meggyőződésem volt, hogy ééééééénn-neeemmmm.)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. a bőröm kitisztult, vetéseim virulnak, az átlagom kitűnő

      nagyon köszönöm <3

      és maradj is rajta a musicalen

      Törlés